volt egyszer egy álmom....
mikor kisebb voltam sokszor álmodoztam, hogy egyszer ha nagy leszek bejárom a világot... Persze ahogy nottem fel s realizáltam, hogy ez ebben a formában nem fog sikerulni mivel mikor felnovunk és odajutunk, hogy be kell kapcsolódni a mókuskerékbe, dolgozni kell menni az élteben maradásért a régi álmokat egy kicsit félretesszuk és harcolunk a mindennapokért... Igen ám, de ha feladod az álmaidat akkor nem is voltak igaziak... az álmokat meg kell élni és harcolni kell értuk még akkor is ha egy kicsit nehéz... Az én torténetem nem kivételes és még csak az sem mondanám, hogy minden olyan egyszeru volt, mint ahogy azt szerintem sokan gondolják... és még az út felénél sem tartok...
Torténetem ott kezdodik ahol minden átlagos embernek. Kiroppentem a családi fészekbol igaz igen hamar, de sosem éreztem, hogy ez akkora baj lett volna... szóval 14 voltam mikor elkerultem kozépiskolába amit minden kamasz lázadásokkal, szuloi hadakozásokkal s persze a nagy szerelmnek hitt érzésekkel toltottem.. de az ember lánya egyszer mindent kino, túlél és át is kell élnie. Számomra nem is volt kérdés, hogy a kovetkezo szakasz Budapest lesz hiszen álmaim városa volt.... Imádtam minden szegletét már akkor is mikor még csak nyaralni jártam oda. És 18 évesen Budapest egyet jelent a szabadsággal. Szépen kezdtem ott kialakítani az életemet dolgoztam, tanultam, buliztam... Mindig mindenre volt idom és élveztem, hogy szabad vagyok. Egy álmom teljesult és nekem ez sokat jelentett akkor...
És most kellene jonnie annak a résznek, hogy meguntam, belefáradtam, de ez nem így van... Imádtam továbbra is csak akkor az élet azt akarta, hogy 2 év után koltozzek el Debrecenbe... Az élet számomra akkor egy új szerelem volt és én kis naívan mentem is... Mentem, mentem, de a szerelemnek se híre se hamva nem volt kis ido után, de olyan elven éltem, hogy sebaj az élet megy tovább.. és ment is. Új és régi barátokra leltem akiket azóta is imádok és bátran ki merem jelenteni, hogy életem legszebb 1éve volt az...
De egyszer csak azon kaptam magam, hogy a régi szerelem visszatért, aki már mindezek után semmit nem mozgatott meg bennem, de az áldott jó szívem nem tudott nemet mondani.. szóval nagy lelkesedéssel vetettem bele magam megint a nagy semmibe, de ez a nagy semmi mind Olaszországig vezetett... Egyik nap csak jott a lehetoség, hogy mehetek dolgozni.. Persze jó otletnek tunt hiszen akár lehetett volna az álmom egy kovetkezo állomása... De nem lett... Tipikus rosszkor, rossz idoben, rossz helyen. 9 hónapot toltottem ott tele fájdalommal, keseruséggel, boldogtalanul.És sajnálom, mert annyira szép helyen voltam, hogy azt látni kellene mindenkinek. De mindhiába ha nem vagy boldog. Viszont fogtam magam és újra hazataláltam. Persze már akkor sem volt kérdéses, hogy megint Pesten kotok majd ki. Mentem is boldogan újra éltem a pesti életet. Rengeteg dolgot éltem át melyek leírhatatlanok ezeket át kell élni, érezni. Most is elso utam mindig odavezet nekem Budapest az orok szerelem... de most igaz lett az, hogy beleuntam a hétkoznapokba valami izgalomra vágytam... Gyorsan fel is mondtam a munkahelyemen és hazakoltoztem. Persze nem ez volt a nagy izgalom, de mielott útnak indultam kellett egy kis pihi otthon ahova 12 éve csak hazalátogatok. Imádtam szép volt jó volt, de elég is a sok nyugalomból.
Egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy most pedig nekiulok munkát keresni. Kutattam napokig, mert a cél az Anglia volt. És persze ez egy kicsit nehezített a dolgon. Segítséget nem akartam kérni, mert mindenkinek meg van a maga gondja foleg kulfoldon. És tudom jól, hogy akik kulfoldon élnek belefáradnak abba, hogy mindenki a segítségukért kiált... szóval én ezt próbáltam mellozni. Nézelodtem rengeteget olvastam, kérdeztem végul találtam egy oldalt ahol au-pair-eket keresnek. Próba szerencse miért ne. Kaptam sok ajánlatot, de rengeteg nyomozást, kutatást jelentett az egész. Én pedig tettem a dolgomat és konnyen lehetett válogatni, szukiteni a kort. Végul 3 kozul választottam a megérzéseim után menve... és most Angliából írom ezt onnan ahol az álmom egy kovetkezo lépése teljesult...
2013. március 22., péntek
2013. március 21., csütörtök
Egy régi szösszenet....
Kapcsolatainkban a legjelentősebb szerepet a párkapcsolataink jelentik, hiszen ezek érintenek minket a legmélyebben. A szerelemben van lehetőségünk önmagunkra ismerni, szembesülni illúziónkkal, s ráébredni a valóságra. Mikor szerelmesünk leszünk nem csak érzéseink, hanem viselkedésünk is megváltozik. A párkapcsolat egyet jelent az emberek számára, a boldogságot. Tudjuk, hogy létünk a másoknak való odaadottságában teljesedik ki. Tudjuk, hogy ehhez túl kell lépnünk vélt önmagunkon, az egónk határait, melynek határai a félelmeinkből szövődik. Szívünk, gyengeségünk, elesettségünk az az erő, mely végül is arra késztet, hogy adjunk fel minden erőlködést, és merjük átengedni magunkat elengedve mindent a Szeretetnek.
Kapcsolatainkban a legjelentősebb szerepet a párkapcsolataink jelentik, hiszen ezek érintenek minket a legmélyebben. A szerelemben van lehetőségünk önmagunkra ismerni, szembesülni illúziónkkal, s ráébredni a valóságra. Mikor szerelmesünk leszünk nem csak érzéseink, hanem viselkedésünk is megváltozik. A párkapcsolat egyet jelent az emberek számára, a boldogságot. Tudjuk, hogy létünk a másoknak való odaadottságában teljesedik ki. Tudjuk, hogy ehhez túl kell lépnünk vélt önmagunkon, az egónk határait, melynek határai a félelmeinkből szövődik. Szívünk, gyengeségünk, elesettségünk az az erő, mely végül is arra késztet, hogy adjunk fel minden erőlködést, és merjük átengedni magunkat elengedve mindent a Szeretetnek.
Hasonló érzéseim voltak nekem
is 3 évvel ezelőtt. Olyan dolgok lettek számomra fontosak, melyek
ezelőtt fel sem tűntek. Megtanultam, hogyan kell alkalmazkodni egy
másik emberhez. Eddigi kapcsolataim során erre nem volt alkalmam,
hiszen akkor még nem éreztem azt a bizonyos érzést. Akkor is
változott valami bennem, de ezek az érzések hamar elmúltak,
hiszen nem voltak igaziak. Nem jött létre a felismerés, de akkor
is előbbre vitt, tanultam belőlük. Így napok, hetek, hónapok
alatt tudtam váltani. Ezek a szakítások nem ráztak meg, mert
tudtam, hogy nem sokat veszítettem.
Vonzott
az, aki, vagy ami hiányzott, azaz nem volt, de szükséges a testi,
szellemi harmóniához. A vágy késztetés a bennem érzett üresség
megszüntetésére. Folyamatosan tanultam meg, hogy valójában
milyen emberre is van ahhoz szükségem, hogy rátaláljak arra az
igazi érzésre. Fontos volt számomra, hogy egyszer én is érezzem
azt a bizonyos érzést, mely tényleg megváltoztatja az embert
kívül- belül.
Én
minden figyelmemet és szeretetemet próbáltam átadni, hogy minél
jobban megfeleljek a szerelemnek. Akkor nem érdekelt, hogy ki mit
mond, ki ellenzi vagy ki támogatja a kapcsolatunkat. Nekem egy dolog
számított, hogy 100%-an megfeleljek egy olyan embernek, kit
tökéletesnek hiszek.
Egy
idő után tudatosan próbáltam megváltoztatni a barátomat, a
saját énképemre formálni. Fontos volt, hogy olyan legyen,
amilyennek én akarom. Ez mind az önzőségemre utal, de akkor
helyesnek tartottam. Visszaéltem a mindannyiunkban meglévő
végtelen kiszolgáltatottsággal, azzal hogy mindannyian arra
vágyunk, hogy szeretve legyünk. Elvárásokat fogalmaztam meg a
másik felé, és csak akkor engedtem be a szívembe, ha azokat
teljesíti. De ez mind csak önzőség volt az én részemről.
Hihetnénk azt, hogy ez ilyen formában nem is igazi szerelem, csak
egy fondorlatos szeretetlenség.
És
mi van akkor, ha nem sikerül? Nem sikerül megalkotnom soha azt az
embert, akire én valójában vágyok?! Mert nem a másikban
csalódok, ha nem lesz olyan, mint amilyennek elképzeltem, hanem a
szerepet játszóban. Nem tudok csalódni benne és nem
hibáztathatom, hiszen nem is ismerem őt. Önzőségemet legyőzve
rájöttem arra, hogy nekem olyan ember kell, kinek nem szabok
feltételeket, kinek semmilyen elvárást nem fogalmazok meg, kit
elfogadok olyannak amilyen. És a mostani kapcsolatom ébresztett
arra rá, hogy e nélkül nincs szeretet, csak önbecsapás van.
Most már jól tudom, hogy az embereket nem szabad megváltoztatni,
hiszen én sem szeretném, ha valaki átformálna a saját önképére.
Ha valaki egy kapcsolatban dominanciára törekszik, azaz felül
akar kerekedni a másikon, irányítani akarja őt, az a saját
gyengeségéről, mélyen rejlő önbizalomhiányáról tesz
tanúságot. Aki valóban erős, az nem törekszik irányításra,
mert úgyis ő irányít, ami annyit jelent, hogy őrködik
mindkettőjük szabadságán. És ez a legfontosabb, amit egy
kapcsolatban meg kell tanulnunk.
Nagyon
sok mindent tanultam a 3 év alatt, hiszen rengeteg mindent
tapasztaltam és tanultam meg az életről, a szerelemről.
Mindenkinek más és más fontos a kapcsolatában, de vannak dolgok,
melyek szerintem elengedhetetlenek. Meg kell tanulnunk türelmesnek
lenni és elfogadni azt, hogy mindenkinek vannak szokásai. Ezek a
dolgok akkor jönnek elő a legjobban, ha összeköltöztünk
egymással. Nem hiába, hogy a párkapcsolatok igazi próbája az
együttélés. Ekkor tanuljuk meg igazán kezelni a konfliktusokat és
tolerálni a másikat.
Kezdetben
nekem is nehéz volt, hiszen eddig nem kellett alkalmazkodnom
senkihez. Fontos lépés volt az életemben és fontos lépése volt
ez a kapcsolatunknak is. Ez az igen fontos lépés nálunk hamar
bekövetkezett. Akkor még éreztük azt az igazi lángolást, ami
arra késztetett mindkettőnket, hogy összeköltözzünk. Szép volt
az első időszak, addig míg rá nem jöttünk, hogy már nem
lehetünk öntörvényűek és meg kell tanulnunk alkalmazkodni a
másikhoz. Csodás volt az a folyamat, melynek során megismertük a
másikat, nyilvánvalóvá vált a másik igazi énje. Olyan dolgokat
fedeztünk fel a másikban, amiket eddig nem ismertünk: új
mozdulatok, reakciók a különböző dolgokra.
De
aztán jött az a dolog, amire soha nem is számítottunk. Az egész
életünk megszokottá vált már nem mindig vagyunk egymásnak
örömforrás. Kölcsönös értetlenségek teszik lehetetlenné
egy-egy élethelyzet tisztázását. Már nem olyan fontos számunkra,
hogy újabb és újabb dolgokat fedezzünk fel egymásban. Persze
felmerülhet a kérdés, hogy 3 év után találhatunk még valami
újat a másikban?!
Megszokottá
vált minden mi körül vesz minket és nem érzem azt, hogy valaki
igyekezne ezen változtatni. Ekkor már csak annyit érzek, hogy az a
nagy lángoló szerelem átalakult szeretetté. Egymást követik az
ostoba viták, mely már nem is valami lényeges dolog miatt alakult
ki, hanem csupa apróság miatt. Ekkor én képes lennék olyan
dologra, amit később megbánnék. Nehéz hideg fejjel gondolkozni,
mikor forr bennünk a düh, pedig ilyenkor segíthetne rajtam az
önkontroll és a megfontoltság. Ekkor jön az, hogy szépen
nyugodtan átgondolom a dolgokat és elgondolkozok azon, hogy kinek
is van igaza. Pedig sajnos nehezen ismerem be, ha tévedek, mert
makacs és önfejű vagyok. Próbálom ezt kinőni, mert jól tudom,
hogy ez senkinek nem jó, főleg nem a kapcsolatunknak. De sajnos nem
olyan könnyű…
A
tudattalan harc a másikon való felülkerekedésért egyre élesebbé
válik. Kényszerhelyzetek sora teszi keserűvé a szabadságban
fogant kapcsolatot. Kialakult az a helyzet, hogy se veled se
nélküled.
És
felmerül az a kérdés, hogy van-e jövője a kapcsolatunknak? Ez
az a kérdés, melyre soha senki nem fog tudni konkrét választ
mondani. Még én sem. Pedig jól tudom, hogy így huzamos ideig nem
élhetünk együtt valakivel, de ott van a biztonság érzése,
melyet lehet csak egy hóbort miatt adnék fel. Szerintem az
együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik
fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor
bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a
szeretet.
És
megint csak elő jön az önzőségem, hiszen ezzel az állapottal
nem csak saját magamat, hanem a másik felet is tönkreteszem. Önző
vagyok, hiszen csak a saját érzéseimet nézem. Saját érzéseimet
érzem akkor is, ha vele maradok, de akkor is, ha nem. Egyik megoldás
sem jó, hiszen ha egyszer megszűnik az a csodás érzés már nem
lehet mit tenni, de akkor is tudom, hogy szükségem van rá. Rá,
aki megtanított felnőttnek lenni, aki ráébresztett a valóságra.
Ennyi mindent átélni nem kis dolog és ezt egy pillanat alatt
elveszíthetem. Elveszíthetem, mert önző vagyok.
Összefoglalva a párkapcsoltban
való viselkedésemet, szerintem alapvetően ott van a hiba, hogy
saját magam sem tudom, hogy mit akarok. Vágyok a szabadságra
vágyok valami újra, de tetszik a jó megszokott életem is. És
igaz az, hogy a szabadság felé megtett első lépés, hogy nem
tesszük meg azt, amit nem akarunk megtenni. Énképem zavaros, így
nem tudok tiszta fejjel sem gondolkozni a kapcsolatomban.
Fontosnak
tartom, hogy megpróbáljam újra átértékelni a kapcsolatunkat és
megpróbáljak nem önző lenni. Meg kell tanulnom elfogadni mások
rossz tulajdonságait, hiszen ha erre képes leszek, akkor egy új
arcomat ismerem meg, hiszen mások el nem fogadott tulajdonságai a
számomra ismeretlen vonásaim. Minden, ami zavar a másikban, az a
bennem fel nem ismert, tudomásul nem vett, letagadott
személyiségjellemzőm.
Ha
ezeket megvalósítom, tudom képes leszek megvalósítani azt amit
én akarok és nem hagyom, hogy bárki is befolyásoljon. Egyedül
csak az én érzéseim fognak számítani, hisz egyszer el kell
jutnom addig, hogy számomra csak saját magam legyek a fontos. És
megint csak ugyan oda jutottam, hogy már megint önzőnek kell
lennem. De most sokkal jobban kell hinnem önmagamban és bíznom
kell abban, hogy amit döntök az számomra lesz a legjobb döntés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)