Jo'burg

Johannesburg, másik nevén eGoli (az arany helye), a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb területű és legnépesebb városa. A várost Jo'burg, Jozi és JHB néven is emlegetik a dél-afrikaiak. Johannesburg Gauteng tartomány székhelye, amely a leggazdagabb tartomány Dél-Afrikában és amelynek a legnagyobb a gazdasági ereje az egész Fekete-Afrikában. A város egyike a Föld 40 legnagyobb metropoliszának, s Afrika egyetlen, hivatalosan is elismert világvárosa.A legnagyobb népcsoport a feketék (73%). A fehérek aránya 16%, a színeseké (félvérek) 6%, az ázsiaiaké 4%. A johannesburgiak 26%-a nguni, 26%-a szotó, 19%-a angol és 8%-a afrikaans nyelven beszél.

Lassan 1 hónapja már hogy itt vagyok Johannesburgban és oszinte leszek sokkal tobb pozitív csalódás ért, mint negatív. Most hírtelen egy negatív dolog jut eszembe méghozzá az, hogy sajnos tél van (21 fokkal) és már 5-kor elkezd besotétedni. Nyáron is csak kicsit jobb a helyzet akkor 8 korul megy le a nap. Az éjszakák elég huvosek most 8-10 fok van, de megesik, hogy 5 fokra is lehul a levego. De attól lentebb már nem megy. Viszont az a jó, hogy ez is csak 2 hónapig tart júliustól már elkezd melegedni az ido és visszatér a nyár. A minap voltunk vásárolni és a boltok is tele voltak téli ruhákkal ami kicsit azért vicces, mert nem mínusz 21 fok van... És ezek az emberkék komolyan fáznak is, mert mindenki pulcsiban, télikabátban mászkál.

Mikor még csak készultem ide elképzeltem egy párszor, hogy milyen is lehet. Szerintem nagyon sokunknak nem ilyen kép van a fejében, ha Dél-Afrikára gondol. A város szélén egymást érik a nagyobbnál nagyobb ipartelepek hatalmas bevásárlókozpontok rengeteg irodaház és ha bármelyikbe bemész minedegyik igényes és tisztán van tartva. Mikor sétáltam az egyik plázában olyan érzésem volt, mintha Angliában sétáltam volna hiszen kb. annyi fehéret láttam, mint feketét. És valahogy ott is így volt ez. Najó talán egy kicsit tobb volt a fehér. Hangulatos bárokkal, éttermekkel élo zenével dobják fel az átlagos pláza hangulatát. Mindenki nagyon segítokész és mosolyogva jonnek oda, hogy segítsenek. A boltok olyanok mint otthon mindent lehet kapni a húsok, gyumolcsok, zoldségek nagyon jó minoséguek és nagy meglepetésemre még tejfolt is találtam :D

Egy ido után az ember hozzászokik az úton kéregeto emberekhez is. Sokan áldogálnak az utcán munkára várva, mert sokan csinálják azt fehérek, hogyha szukséguk van munkásra akkor az utcárl felszednek embereket s gondolom kevés pénzért megcsinálnak mindent.

Nagyon vicces a taxiuk. Mindegyik 12 személyes kisbusz ami osszegyujti az embereket. Szóval nem úgy van, mint otthon, hogy megadott címre megy, hanem az út szélén megáll ahol szólsz neki és kitesz. Persze fehér embernek nem ajánlott úgy ahogy a helyijárat sem.

A boltokban lehet kérni kedvezményt, de persze ha nem kéred akkor meguktól nem adják. Volt olyan eladó aki kozel 50 ezer forintot engedett el az ulogarnitúrából persze utána o is jól járt, mert az egyik részét neki adtuk. Szóval volt orom :)

A másik dolog amin mindig mosolygok az a nevuk. Eddig ilyen nevekkel találkoztam, hogy Lucky, Newman, Robin Hood.

Ami számomra kicsit meglepo volt az az hogy milyen a traffipax.. Egy rendor az autópálya kozepén ul egy kis széken és tartja a muszert. És szegény szerencsétlen, ha olyan helyre ultetik ki egész nap ulhet a napon. Amúgy az utak teljesen jók a pályák 3 sávosak kátyuknak nyoma sincs. Bent a városban is rendesen kivannak építve az utak és ott is legtobb helyen 2 sávosak. A jelzolámpát pedig robotnak nevezik. És a szabály, ha piros a lámpa és balra akarsz kanyarodni akkor is lekanyarodhatsz balra. A jobbkéz szabályt nem ismerik, ha nincs lámpa az ugyesebb megy hamarabb. Nagyon sok platós kocsi van amivel leginkább a helyiek mászkálna és simán szállítják az emberek a platón. Ezt itt szabad senki nem szól érte.

Amin nagyon jót kacagtam az az volt, hogy van lopott mobil telefonbolt. Szóval, ha ellopják a telefonodat elso utad odavezet és ha szerencsés vagy visszavásárolhatod. Annyira jófejek :)

A hétvégén látogattunk el a Lion parkba ami felejthetetlen élmény volt számomra. Persze tudom otthon is láthatok oroszlánokat, de azt hiszem itt a természetes kornyezetukben sokkal nagyobb élmény, mint Pesten a város kozepén a betonrengetegben. Mi pont szerencsések voltunk, mert etetés volt és az oroszlánoknak 4 elkulonített parkjuk van ahova be lehetett hajtani kocsival. És toled 1 méterre ettek a kis édesek. Utána lehetett még zsiráfot etetni meg kisoroszlánokat simogatni. Kovetkezo park a monkey park lesz azt is izgatottan várom.

És most egy pár szó az emberekrol. Elso nap mikor ideérkeztem nem voltak túl kedvesek az ugyintézo nénik, de azóta akikkel találkoztam boltban, étteremben, utcán mindenki igen kedves volt. Minden parkolóban vannak helyi legények akik segítenek parkolni megmutatják, hogy hol van ures parkoló, visszaviszik a bevásárlókocsidat, segitenek amikor kitolatsz. Persze mindezt némi apróért cserében. De mindegyiknek fulig ér a szája amitol neked is jobb kedved lesz.

Dorothy aki a bejárono vele ugye minden nap találkozom és nagyon aranyos. Igaz szegény kis tudatlan, de persze nem az o hibája ez, hanem a rendszeré. Ahonnan jott (Malawi) ott az iskolák elég zsúfoltak egy osztályban akár 80 gyerek is tanul egyszerre. Szegényke még azt sem tudta megmondani, hogy hány éves csak azt, hogy melyik évben szuletett. De én igyekszem tanítani meg mesélni a világról ezt-azt. A kertész James vele kevesebbet beszélgetek meg igen szerény fiúcska sot tobb mint 1 hétig azt hittuk, hogy nem is beszél angolul. Idovel kiderult, hogy beszél o csak biztos zavarban volt. Vele is beszélgettem a családról, de neki itt van a bátyja is Sam aki sokkal nyitottabb. Persze megvan az álmuk,hogy eljussanak Európába, de tisztában vannak azzal,hogy sosem fognak. Hallottak ezt-azt Angliárol, de pl. Magyarországról természetesen azt sem tudták, hogy létezik. Nos én megmutattam nekik térképen sot azt is,hogy honnan jottek most hol vannak. Nekik már ez is nagy boldogság, hogy láttak térképet foleg laptopon. Emlékszem elso nap még a gurulós utazókat is cipelték és mikor megmutattam nekik a nagy trukkot, hogy ez valójában tud gurulni is nagy volt a rácsodálkozás.

Itt mindenki nagyon vallásos és járnak rendszeresen templomba. Dorothy mindig elmondja, hogy Isten jó és mindig segít. Értem is mindig imádkozik ami nagyon kedves tole. O ennyit tud cserébe adni azért, hogy én tanítom, de nekem nagyon is elég.

És lezárásként csak annyit, hogy hiányozni fog ez az ország ezek az emberek, de pár hét és jovok vissza. Utána még tobbet fogok látni remélhetoleg nem csak Johannesburgból hanem Dél-Afrikából is. És ha megkérdezik, hogy Anglia vagy Dé-Afrika... Nem is kérdéses...

Az elso két nap Jo'burgban

11 óra repulés után megérkeztem Johannesburgba ami már a repulobol is másnak tunt egy kicsit. Hatalamas rozsda szinu foldeket láttam mindenhol és néha elobukkant egy-egy kisebb városka is. Mikor már kozelítettunk a célhoz egyre nagyobb házakat lehetett látni s majdnem mindegyikhez tartozott egy medence. Leszállás után elég hamar túljutottunk az ellenorzésen persze ez koszonheto volt annak a két úriembernek akik vártak ránk a reptéren. Ok a sort kikerulve vittek minket a nem túl barátságosan kinézo vámos nénihez aki attól fuggetlenul, hogy nem nézett ki barátságosan próbált kedves lenni és elso kérdése az volt hogy hello how are you? Utána lelkesen kereste a vízumomat amit persze nem talált s akkor újra szigorúan nézett rám. Kérdezte, hogy miért jottem és meddig maradok. Még egy kicsit hezitált valamin, de végul elengedett. Utána jott a borondok felvétele ami nem tartott annyira vészesen sokáig. Mindezek után indultunk a kutyákért akiket egyébként sokkal bonyolultabb behozni ide, mint az azt ember gondolná. Rengeteg papírmunka, orvosi vizsgálatok sora, engedélyek mindkét országból. És persze nem kevés pénz. De ha jonni kell akkor jonni kell nincs akadály. Szóval elmentunk oda ahol az állatokat adják ki ahol a kedves néni már annyira nem volt kedves. Olyan érzésem volt, mintha otthon lennék csak éppen kicsit barnább a nénike. Mindegy is nagy nehezen kinyogte, hogy nincsenek ott a kutyák máshol kell átvenni. Mentunk oda ahol még érdekesebb nénikék voltak. Bementunk az irodába ahol voltak kb.5en és mikor megkérdeztuk, hogy jó helyen járunk-e akkor az egyik ránk nézett és csak mosolygott a másik 3 mintha ott sem lennénk s az 5.nénike méltóztatott válaszolni,de o sem túl kedvesen. Mondta, hogy várnunk kell és uljunk le nyugodtan. Okés 1 muanyag szék volt mi meg hárman voltunk... Inkább kimentunk. Kb.fél óra után megkaptuk a kutyákat és mindenki megnyugodott végre. Ézután indultunk haza. Már izgatottan vártam, hogy milyen lesz az új “otthon”. A reptér kb.30 percre van és az idevezeto úton tobbet láttam,mint szerettem volna. Az út szélén mindenféle árusokkal lehet találkozni akik telefon toktól megkezdve,felnin keresztul narancsig mindent árulnak. Olyan dolgokat is amit elképzelni sem tudok, hogy mi lehet. Sokan az út szélén árulnak, de sokan a kocsik kozott szalonozva próbálnak egy kis pénzt szerezni. De ez csak a kezdet volt. Utána ahogy haladtunk jott a szegény negyed ahol az emberek háza fémbol van felépítve és igen kicsik is. Meg persze egymást érve egyik-másik osszeszakadva. Persze ez egy olyan dolog amit tudtam,hogy így van, de éloben látni sokkal másabb. És az igazat megvalva nem hittem, hogy ilyen hamara szembesulok majd vele. Tovább haladva lassan elértunk egy sokkal igényesebb telepet ahol sok sok egyforma ház volt, de a kornyezet még mindig nem a legbarátságosabb. 10 perc múlva már látszott, hogy kozelítunk egy sokkal jobb kornyék felé. Mindenhol szép házak tisztább kornyezet és árusoknak nyoma sem volt. Elértunk egy ellenorzo kapuhoz ahol simán engedtek tovább minket szóval nem is értem az minek oda. Nemsokra rá kovetkezett egy másik kapu ahol muszáj megállni és oda tényleg csak az ott lakók mehetnek be és méghozzá olyan rendszer van kiépítve, hogy regisztrálni kell az ujjlenyomatodat és minden egyes belépéskor azzal tudsz belépni. Ha pedig idegen jon ugye aki nem itt lakik be kell mondani, hogy melyik házhoz jott és felhívják a tulajt, hogy beengedhetik-e. Szóval ez egész biztató és a kornyék teljesen biztonságos. Ahogy kozelíettunk a házhoz szebbnél szebb és nagyobb házakat láttam mintha csak egy katalógust nézegettem volna. És persze én sem panaszkodhatom hiszen ez a ház is hatalmas kb.1000 négyzetméter plusz 1200 négyzetméter a hozzá tartozó kert. Hatalmas terek mindenhol tiszta igényesen kialakíott szobák, konyha, ebédlo,mozi szoba és még sok más hely. Nem beszélve a kertrol ahol medence, kulon kis tavacska szokokúttal,játszotérrel és rengeteg szép virággal. Ez még csak egy kozepesnek számító házikó itt. Minden háznál kulon van kertész és bejáróno akik ott is laknak kulon nekik épített házrészben. Hétfotol péntekig dolgoznak napi 8 órában és pluszban még minden csutortokon jon 5 srác akik nyírják a fuvet meg csinálnak még ezt-azt a kertben. És ok járnak házról házra, mert ez hozzátartozik a kornyék szolgáltatásához.

Délután bementunk a városba beszerezni pár dolgot és el kell mondanom nem a legbiztatobb kornyék volt. Persze nem találtuk elsore amit kerestunk és elkudtek minket máshova. Betévedtunk egy utcába ahol valami piac volt. Soha nem mennék be oda és jobbnak találtunk bezárni a kocsi ajtókat menetkozben is. Mindenhol emberek voltak gondolom mentek haza a munkából, iskolából,mert ez olyan 4-5 kozott volt. Harmadik próbálkozásra már megkaptuk a helyes útbaigazitást és idoben oda is értunk a helyi T-mobilba, de ok biztos unalmasnak találták a munkát úgyhogy hazamentek záróra elott. A kovetkezo állomás egy bevásárlókozpont volt ahol meglepetésemre csak fehér embereket láttam. Ultem a parkolóban is vagy 10 percet és bárki jott oda kocsival az fehér volt. Na mindegy utána mentunk intézni a kábel tv-ét, hogy legalább tv legyen a házban. Lett is igaz eltartott egy kis ideig mire minden kész lett. A másik fura dolgot hazafelé láttam meg ami még jobban meglepett, mint az eddig látottak. Egy fehér emberke koldult a kocsik kozott és ahogy megtudtam ez nem ritka errefelé. Meglepo volt, hiszen alapjában itt a fehér emberek dolgoznak, szép helyen laknak, de kivételek mindig vannak.

Második napomon mikor már egyedul maradtam itthon kicsit fura volt, hogy a kutyákon és a fozésen kivul nem sok más dolgom akad. Dorothy jott reggel 7-kor és kezdett takarítani. Szépen lassan csinálta a dolgát kozben pedig megbeszéltuk, hogy mit és hogyan is kellene majd csinálnia a házban. Sok dolga még nem akadt, mert a ház majdnem ures, de ot nem érdekelte ez és takaritotta amit talált. Mikor pedig letelt a 8órája szépen hazasétált. Sokszor nem értem, hogy mit beszél,mert az akcentusok számomra vicces, de tisztelendo, hogy itt ahol rengeteg a szegény ember és gondolom az iskolai rendszer sem a legjobb mindenki beszéli az angolt. Meg azonkivul van még 10 hivatalos nyelv.

Az idojárásról annyit, hogy átlagban 20-22 fok van most, de ez itt már hidegnek számít. Tegnap mikor megérkeztem fura volt látni, hogy az itteniek télikabátban, pulcsiban mászkálnak. És kérdeztem is Thulitól (o egy helyi leány aki a fonokom asszisztensének az aszisztense), hogy miért van rajta télikabát. S mondta, hogy o fázik. Én hazajottem gyors zuhany és váltottam rovid nadrág pólóra. Szóval most ok nézhetnek rám olyan furán, mint amikor én néztem az angolokra, hogy rovid nadrágban mászkálnak akár télen is ha kisut a nap. De a ketto akkor sem ugyanaz. Szerintem. Itt a május, június ami hidegebb hónap azaz a tél, de akkor is kellemes 18-20 fok van. Úgy gondolom, hogy ez túlélheto.

Az én kicsi Angliám

Church Stowe vagy hivatalosabb nevén Stowe nine churches... Egy kis falu valahol Angliában amirol a legtobben életunkben nem hallottak koztuk én sem addig ameddig nem kaptam állásajánlatot innen. Kicsit féltem hiszen csak egy falu egy idegen országban ahol 40 háznál nincs tobb plusz egy templom. Sokan furán is néztek rám mikor kozoltem veluk, hogy akkor én most koltozom oda..

Miért ne alapon szépen osszecsomagoltam megvettem a jegyet és vártam, hogy indulhassak végre. Imádtam benne a kihívást azt hogy ismeretlen az egész. Persze továbbra is tartottam attól, hogy mit kezdek majd ott magammal. És ahogy teltek a napok úgy szoktam hozzá a nyugihoz éreztem magam egyre otthonosabban. Azóta teljes nyugalomban élek és most így a 8.hónapom után talán nem is cserélném le egy Londonra.

Szerencsésnek érzem magam, mert egy olyan fonokom van aki családtagként kezel és soha egy rossz szava nem volt hozzám. Szerencsés vagyok, mert kaptam egy olyan pótcsaládot akik segítenek mindendenben és szeretnék, hogy fejlodjek.

Visszatérve oda, hogy sokszor féltem még az elején, hogy mit is kezdek majd magammal. Szerencsére a ház elég nagy és van két kamaszodó kutya akik minden egyes percét kitoltik a napnak...Vagy azzal, hogy éppen szétszedik a házat vagy egymást vagy lopnak valamit a konyhából, de még akkor is vigyázni kell rájuk ha alszanak. Sosem tudni, hogy éppen mi jár az eszukben. De imádom oket minden rosszaságukkal, mert annyi szeretet van bennuk, hogy tényleg sok ember tanulhatna toluk... Szerencsés vagyok, mert ok is elfogadtak s tudják azt, hogy én egyet jelentek nekik a szabadsággal.

És visszatekintve a 8 hónap alatt jártam Londonban, Oxfordban, Yorkban, Birminghamben, Skóciában ,  2 havonta hazalátogattam és elég gyakran megfordultam Northamptomban, Milton Keynesben és Daventryben is. Nem beszélve arról, hogy a fonokom által volt alkalmam megnézni a Mercedes gyárat is ahol a forma1-es motorokat fejlesztik. És csak egy kicsin múlt, hogy ott legyek a Mercedes karácsonyi buliján. Sebaj gondoltam majd idén, de ennek a tervnek lottek.

És hogy milyennek látom az kicsi Angliámat?  Szépnek... itt vidéken az emberek nem ismerik az idegesség fogalmát nem háborognak, ha nagy a sor (mert ez általában van minden nagyobb uzletben,úton,étteremben...stb.), ha vásárolni megyunk szívesen segítenek és nem kell félni attól,hogy lehet majd leharapja a fejemet,mert kérdeztem valamit. Nem felejtenek el mosolyogni, megkérdezni egymástól, hogy milyen napjuk van.

Ha panasszal fordultam hozzájuk vagy ha valamit online rendeltem és nem volt jó, mert vissza kellett kuldeni kérdés nélkul kicserélték és nem kellett elmagyarázni százszor, hogy miért is nem jó. Nagyon sokat rendelek házhoz foleg kaját, mert egyedul vagyok itthon egy ideje. Az osszes szállító kedves és nem kell attól félnem sem, hogy rossz árut kapok. Mindig a legfrissebbet kuldik mindenbol. Ez elég pozitív foleg, hogy sokat a tescoból rendelek és gondoltam majd a rosszabbat kapom.. De szerencsére nem. 

És az idojárás? Számomra nem volt olyan szornyu, mint azt sokan hiszik. Persze volt, hogy 1 hétig esett, de utána 2 hétig sutott a nap... vagy fordítva. Hosszú őszünk volt és a tél elég szépen kitartott, de végre itt van a tavasz és nekem kicsit fura volt, hogy 10 fok van, de napról napra melegszik és már végre napozni is tudtam :) De nekem legalább van egy vigaszom a hosszú tél ellen. A nyár nagy részét majd otthon toltom reméljuk melegben és mikor koltozom majd Dél-Afrikába ott kezdodik a nyár és a telet majd 30 fokban toltom el... ennél tobb most nem is kell.

Egy dolog ami nagyon negatív, hogy mennyire nem tudnak jó ételeket enni. Nem tudom, hogy szoktak-e fozni egyáltalán vagy csak megveszik a sok elore elkészített kaját amivel tomve vannak a boltok. Mindenesetre én orulok, hogy sok magyaros ételt el tudok készíteni és igyekeztem is kihozni mindig a legjobbakat az itteni alapanyagokból. Persze a piros arany a piros paprika kulonbozo fuszerek hiányoztak, de amikor otthon jártam mindig bevásároltam beloluk. 

Akárhányszor jártam étteremben vagy csak egy kisebb étkezdében mindenhol az angol reggeli (ami egyébként finom és laktatós) hamburger, sult krumpli egy-két fajta melegszendvics volt a menu. Jártam puccosabb étteremben is ahol persze volt normális étel, de ott sem szakadtak bele a kínálatban. Én naívan még eloételt sem rendeltem gondoltam majd jól lakom a foétellel meg a desszertel. Nem így tortént.. 

Amin mindig mosolyogtam az az volt, hogy télen sot már osszel is mikor én már régen téli kabátban mászkáltam ok még pólóban sot ha kisutott a nap simán felvették a rovid nadrágot harsinya nélkul. Eszméletlen, hogy mennyire nem fáznak. Persze itt senkinek fel sem tunik, hogy ki miben mászkál és elmondhatom, hogy eddig sehol nem láttam ennyi érdekesen feloltozott emberkét. És ennyi színes hajut sem :) Tényleg igaz az, hogy itt vállalhatod onmagadat senki nem fog furán nézni rád. De azért én inkább maradtam a jól bevált nem feltuno stílusnál. 

Osszességében bennem jó benyomást keltettek az angol emberek akik itt a nyuzsgo nagyvárostól távol élnek. Szeretem az itteni emberek pozitív hozzáállását mindenhez. Mindig mosolyognak torodnek a másikkal és van egy-két jó szavuk. Hiányozni fog ez a kis falu még így is, hogy én annyira nem ismerem az itt élo embereket és nem voltam aktív részese a falu életének. Mikor jó ido van sokszor kiulok a kertbe ahol csak élvezem a nyugalmat hallgatom a madarakat egy jó kávé mellett. 10 perc relax után minden rossz elmúlik és folytatódhat a munka. Ez az amiért szeretjuk a vidéket... a nyugalom miatt.

És ha mégegyszer ott lehetnék, hogy donthetek hol szeretnék dolgozni ezt választanám újra. Most pedig egy újabb kalandra fel és 18 nap múlva irány Dél-Afrika.

csak hinni kell

volt egyszer egy álmom....

mikor kisebb voltam sokszor álmodoztam, hogy egyszer ha nagy leszek bejárom a világot... Persze ahogy nottem fel s realizáltam, hogy ez ebben a formában nem fog sikerulni mivel mikor felnovunk és odajutunk, hogy be kell kapcsolódni a mókuskerékbe, dolgozni kell menni az élteben maradásért a régi álmokat egy kicsit félretesszuk és harcolunk a mindennapokért... Igen ám, de ha feladod az álmaidat akkor nem is voltak igaziak... az álmokat meg kell élni és harcolni kell értuk még akkor is ha egy kicsit nehéz... Az én torténetem nem kivételes és még csak az sem mondanám, hogy minden olyan egyszeru volt, mint ahogy azt szerintem sokan gondolják... és még az út felénél sem tartok...

Torténetem ott kezdodik ahol minden átlagos embernek. Kiroppentem a családi fészekbol igaz igen hamar, de sosem éreztem, hogy ez akkora baj lett volna... szóval 14 voltam mikor elkerultem kozépiskolába amit minden kamasz lázadásokkal, szuloi hadakozásokkal s persze a nagy szerelmnek hitt érzésekkel toltottem.. de az ember lánya egyszer mindent kino, túlél és át is kell élnie. Számomra nem is volt kérdés, hogy a kovetkezo szakasz Budapest lesz hiszen álmaim városa volt.... Imádtam minden szegletét már akkor is mikor még csak nyaralni jártam oda. És 18 évesen Budapest egyet jelent a szabadsággal. Szépen kezdtem ott kialakítani az életemet dolgoztam, tanultam, buliztam... Mindig mindenre volt idom és élveztem, hogy szabad vagyok. Egy álmom teljesult és nekem ez sokat jelentett akkor...
És most kellene jonnie annak a résznek, hogy meguntam, belefáradtam, de ez nem így van... Imádtam továbbra is csak akkor az élet azt akarta, hogy 2 év után koltozzek el Debrecenbe... Az élet számomra akkor egy új szerelem volt és én kis naívan mentem is... Mentem, mentem, de a szerelemnek se híre se hamva nem volt kis ido után, de olyan elven éltem, hogy sebaj az élet megy tovább.. és ment is. Új és régi barátokra leltem akiket azóta is imádok és bátran ki merem jelenteni, hogy életem legszebb 1éve volt az...
De egyszer csak azon kaptam magam, hogy a régi szerelem visszatért, aki már mindezek után semmit nem mozgatott meg bennem, de az áldott jó szívem nem tudott nemet mondani.. szóval nagy lelkesedéssel vetettem bele magam megint a nagy semmibe, de ez a nagy semmi mind Olaszországig vezetett... Egyik nap csak jott a lehetoség, hogy mehetek dolgozni.. Persze jó otletnek tunt hiszen akár lehetett volna az álmom egy kovetkezo állomása... De nem lett... Tipikus rosszkor, rossz idoben, rossz helyen. 9 hónapot toltottem ott tele fájdalommal, keseruséggel, boldogtalanul.És sajnálom, mert annyira szép helyen voltam, hogy azt látni kellene mindenkinek. De mindhiába ha nem vagy boldog. Viszont fogtam magam és újra hazataláltam. Persze már akkor sem volt kérdéses, hogy megint Pesten kotok majd ki. Mentem is boldogan újra éltem a pesti életet. Rengeteg dolgot éltem át melyek leírhatatlanok ezeket át kell élni, érezni. Most is elso utam mindig odavezet nekem Budapest az orok szerelem... de most igaz lett az, hogy beleuntam a hétkoznapokba valami izgalomra vágytam... Gyorsan fel is mondtam a munkahelyemen és hazakoltoztem. Persze nem ez volt a nagy izgalom, de mielott útnak indultam kellett egy kis pihi otthon ahova 12 éve csak hazalátogatok. Imádtam szép volt jó volt, de elég is a sok nyugalomból.
Egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy most pedig nekiulok munkát keresni. Kutattam napokig, mert a cél az Anglia volt. És persze ez egy kicsit nehezített a dolgon. Segítséget nem akartam kérni, mert mindenkinek meg van a maga gondja foleg kulfoldon. És tudom jól, hogy akik kulfoldon élnek belefáradnak abba, hogy mindenki a segítségukért kiált... szóval én ezt próbáltam mellozni. Nézelodtem rengeteget olvastam, kérdeztem végul találtam egy oldalt ahol au-pair-eket keresnek. Próba szerencse miért ne. Kaptam sok ajánlatot, de rengeteg nyomozást, kutatást jelentett az egész. Én pedig tettem a dolgomat és konnyen lehetett válogatni, szukiteni a kort. Végul 3 kozul választottam a megérzéseim után menve... és most Angliából írom ezt onnan ahol az álmom egy kovetkezo lépése teljesult...

Egy régi szösszenet....

Kapcsolatainkban a legjelentősebb szerepet a párkapcsolataink jelentik, hiszen ezek érintenek minket a legmélyebben. A szerelemben van lehetőségünk önmagunkra ismerni, szembesülni illúziónkkal, s ráébredni a valóságra. Mikor szerelmesünk leszünk nem csak érzéseink, hanem viselkedésünk is megváltozik. A párkapcsolat egyet jelent az emberek számára, a boldogságot. Tudjuk, hogy létünk a másoknak való odaadottságában teljesedik ki. Tudjuk, hogy ehhez túl kell lépnünk vélt önmagunkon, az egónk határait, melynek határai a félelmeinkből szövődik. Szívünk, gyengeségünk, elesettségünk az az erő, mely végül is arra késztet, hogy adjunk fel minden erőlködést, és merjük átengedni magunkat elengedve mindent a Szeretetnek.

Hasonló érzéseim voltak nekem is 3 évvel ezelőtt. Olyan dolgok lettek számomra fontosak, melyek ezelőtt fel sem tűntek. Megtanultam, hogyan kell alkalmazkodni egy másik emberhez. Eddigi kapcsolataim során erre nem volt alkalmam, hiszen akkor még nem éreztem azt a bizonyos érzést. Akkor is változott valami bennem, de ezek az érzések hamar elmúltak, hiszen nem voltak igaziak. Nem jött létre a felismerés, de akkor is előbbre vitt, tanultam belőlük. Így napok, hetek, hónapok alatt tudtam váltani. Ezek a szakítások nem ráztak meg, mert tudtam, hogy nem sokat veszítettem.

Vonzott az, aki, vagy ami hiányzott, azaz nem volt, de szükséges a testi, szellemi harmóniához. A vágy késztetés a bennem érzett üresség megszüntetésére. Folyamatosan tanultam meg, hogy valójában milyen emberre is van ahhoz szükségem, hogy rátaláljak arra az igazi érzésre. Fontos volt számomra, hogy egyszer én is érezzem azt a bizonyos érzést, mely tényleg megváltoztatja az embert kívül- belül.

Én minden figyelmemet és szeretetemet próbáltam átadni, hogy minél jobban megfeleljek a szerelemnek. Akkor nem érdekelt, hogy ki mit mond, ki ellenzi vagy ki támogatja a kapcsolatunkat. Nekem egy dolog számított, hogy 100%-an megfeleljek egy olyan embernek, kit tökéletesnek hiszek.

Egy idő után tudatosan próbáltam megváltoztatni a barátomat, a saját énképemre formálni. Fontos volt, hogy olyan legyen, amilyennek én akarom. Ez mind az önzőségemre utal, de akkor helyesnek tartottam. Visszaéltem a mindannyiunkban meglévő végtelen kiszolgáltatottsággal, azzal hogy mindannyian arra vágyunk, hogy szeretve legyünk. Elvárásokat fogalmaztam meg a másik felé, és csak akkor engedtem be a szívembe, ha azokat teljesíti. De ez mind csak önzőség volt az én részemről. Hihetnénk azt, hogy ez ilyen formában nem is igazi szerelem, csak egy fondorlatos szeretetlenség.

És mi van akkor, ha nem sikerül? Nem sikerül megalkotnom soha azt az embert, akire én valójában vágyok?! Mert nem a másikban csalódok, ha nem lesz olyan, mint amilyennek elképzeltem, hanem a szerepet játszóban. Nem tudok csalódni benne és nem hibáztathatom, hiszen nem is ismerem őt. Önzőségemet legyőzve rájöttem arra, hogy nekem olyan ember kell, kinek nem szabok feltételeket, kinek semmilyen elvárást nem fogalmazok meg, kit elfogadok olyannak amilyen. És a mostani kapcsolatom ébresztett arra rá, hogy e nélkül nincs szeretet, csak önbecsapás van. Most már jól tudom, hogy az embereket nem szabad megváltoztatni, hiszen én sem szeretném, ha valaki átformálna a saját önképére. Ha valaki egy kapcsolatban dominanciára törekszik, azaz felül akar kerekedni a másikon, irányítani akarja őt, az a saját gyengeségéről, mélyen rejlő önbizalomhiányáról tesz tanúságot. Aki valóban erős, az nem törekszik irányításra, mert úgyis ő irányít, ami annyit jelent, hogy őrködik mindkettőjük szabadságán. És ez a legfontosabb, amit egy kapcsolatban meg kell tanulnunk.

Nagyon sok mindent tanultam a 3 év alatt, hiszen rengeteg mindent tapasztaltam és tanultam meg az életről, a szerelemről. Mindenkinek más és más fontos a kapcsolatában, de vannak dolgok, melyek szerintem elengedhetetlenek. Meg kell tanulnunk türelmesnek lenni és elfogadni azt, hogy mindenkinek vannak szokásai. Ezek a dolgok akkor jönnek elő a legjobban, ha összeköltöztünk egymással. Nem hiába, hogy a párkapcsolatok igazi próbája az együttélés. Ekkor tanuljuk meg igazán kezelni a konfliktusokat és tolerálni a másikat.

Kezdetben nekem is nehéz volt, hiszen eddig nem kellett alkalmazkodnom senkihez. Fontos lépés volt az életemben és fontos lépése volt ez a kapcsolatunknak is. Ez az igen fontos lépés nálunk hamar bekövetkezett. Akkor még éreztük azt az igazi lángolást, ami arra késztetett mindkettőnket, hogy összeköltözzünk. Szép volt az első időszak, addig míg rá nem jöttünk, hogy már nem lehetünk öntörvényűek és meg kell tanulnunk alkalmazkodni a másikhoz. Csodás volt az a folyamat, melynek során megismertük a másikat, nyilvánvalóvá vált a másik igazi énje. Olyan dolgokat fedeztünk fel a másikban, amiket eddig nem ismertünk: új mozdulatok, reakciók a különböző dolgokra.

De aztán jött az a dolog, amire soha nem is számítottunk. Az egész életünk megszokottá vált már nem mindig vagyunk egymásnak örömforrás. Kölcsönös értetlenségek teszik lehetetlenné egy-egy élethelyzet tisztázását. Már nem olyan fontos számunkra, hogy újabb és újabb dolgokat fedezzünk fel egymásban. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 3 év után találhatunk még valami újat a másikban?!

Megszokottá vált minden mi körül vesz minket és nem érzem azt, hogy valaki igyekezne ezen változtatni. Ekkor már csak annyit érzek, hogy az a nagy lángoló szerelem átalakult szeretetté. Egymást követik az ostoba viták, mely már nem is valami lényeges dolog miatt alakult ki, hanem csupa apróság miatt. Ekkor én képes lennék olyan dologra, amit később megbánnék. Nehéz hideg fejjel gondolkozni, mikor forr bennünk a düh, pedig ilyenkor segíthetne rajtam az önkontroll és a megfontoltság. Ekkor jön az, hogy szépen nyugodtan átgondolom a dolgokat és elgondolkozok azon, hogy kinek is van igaza. Pedig sajnos nehezen ismerem be, ha tévedek, mert makacs és önfejű vagyok. Próbálom ezt kinőni, mert jól tudom, hogy ez senkinek nem jó, főleg nem a kapcsolatunknak. De sajnos nem olyan könnyű…

A tudattalan harc a másikon való felülkerekedésért egyre élesebbé válik. Kényszerhelyzetek sora teszi keserűvé a szabadságban fogant kapcsolatot. Kialakult az a helyzet, hogy se veled se nélküled.

És felmerül az a kérdés, hogy van-e jövője a kapcsolatunknak? Ez az a kérdés, melyre soha senki nem fog tudni konkrét választ mondani. Még én sem. Pedig jól tudom, hogy így huzamos ideig nem élhetünk együtt valakivel, de ott van a biztonság érzése, melyet lehet csak egy hóbort miatt adnék fel. Szerintem az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretet.

És megint csak elő jön az önzőségem, hiszen ezzel az állapottal nem csak saját magamat, hanem a másik felet is tönkreteszem. Önző vagyok, hiszen csak a saját érzéseimet nézem. Saját érzéseimet érzem akkor is, ha vele maradok, de akkor is, ha nem. Egyik megoldás sem jó, hiszen ha egyszer megszűnik az a csodás érzés már nem lehet mit tenni, de akkor is tudom, hogy szükségem van rá. Rá, aki megtanított felnőttnek lenni, aki ráébresztett a valóságra. Ennyi mindent átélni nem kis dolog és ezt egy pillanat alatt elveszíthetem. Elveszíthetem, mert önző vagyok.

Összefoglalva a párkapcsoltban való viselkedésemet, szerintem alapvetően ott van a hiba, hogy saját magam sem tudom, hogy mit akarok. Vágyok a szabadságra vágyok valami újra, de tetszik a jó megszokott életem is. És igaz az, hogy a szabadság felé megtett első lépés, hogy nem tesszük meg azt, amit nem akarunk megtenni. Énképem zavaros, így nem tudok tiszta fejjel sem gondolkozni a kapcsolatomban.

Fontosnak tartom, hogy megpróbáljam újra átértékelni a kapcsolatunkat és megpróbáljak nem önző lenni. Meg kell tanulnom elfogadni mások rossz tulajdonságait, hiszen ha erre képes leszek, akkor egy új arcomat ismerem meg, hiszen mások el nem fogadott tulajdonságai a számomra ismeretlen vonásaim. Minden, ami zavar a másikban, az a bennem fel nem ismert, tudomásul nem vett, letagadott személyiségjellemzőm.

Ha ezeket megvalósítom, tudom képes leszek megvalósítani azt amit én akarok és nem hagyom, hogy bárki is befolyásoljon. Egyedül csak az én érzéseim fognak számítani, hisz egyszer el kell jutnom addig, hogy számomra csak saját magam legyek a fontos. És megint csak ugyan oda jutottam, hogy már megint önzőnek kell lennem. De most sokkal jobban kell hinnem önmagamban és bíznom kell abban, hogy amit döntök az számomra lesz a legjobb döntés.